2014. április 3., csütörtök

Karkötő harisnyából

Van egy gyönyörű, kávészínű harisnyám (valójában latte macchiato-ra hajaz), ami már 5 éve megvan, ezt viseltem a Kedvessel való első találkozásunkkor, szóval több okból is nagyon kedvelem. Sajnos a múlt héten kiszakadt, ami már pont volt az i-re, mert korábbról is volt rajta varrás, szakadásból kifolyólag, de ezennel bevégeztetett neki.
Úgy döntöttem, nem hagyom kárba veszni, és készítettem belőle egy karkötőt. Így a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt, meg nekem is az álomszép színű harisnyám, amihez szép emlékek fűznek.

Bemutatom 8 lépésben, hogyan készült el.

1. Levágtam a harisnya lábszár és derék részét, így 2 darab hosszú csíkot kaptam.

Talán ezen jobban látszik a színe.

2. Levágtam egy kb. 30 cm-es darabot, és szétvágtam hosszában a szárat, majd további 3 darab, egyforma csíkra vágtam.

Azonnal összeálltak vékony hengerekké a harisnyacsíkok.

3. Lerögzítettem az egyik végén, és elkezdtem befonni.

4. Amikor végigfontam, levarrtam a két végét.

5. Összefogtam a két végét, és összevarrtam őket.

6. Levágtam egy újabb kis darabot a szárból, ami kb. 3 ujjnyi széles és 10 cm hosszú volt.
Összevarrtam a szélein, kifordítottam.

7. Rátettem a karkötő összevarrt részére, és rávarrtam.


8. Körbetekertem, és levarrtam a végét.

Kész. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése